Profil:

Natalia de Lemeny Makedonova 1950-ben született Szlovákiában. Német és jóga tanárként dolgozott, majd később kiadóként. 1991-ben "Natajoga" néven saját kiadót alapított, amelyben többek között saját könyveit is megjelentette: „Német nyelv gyerekeknek“ és „Gravidjóga – fájdalommentes szülés“. 1997-98-ban megírta az "Örök törvények" című három részes művet, melyet az olvasók nagy érdeklődéssel fogadtak, és amelyben fontos szellemi üzenetet közvetített. A trilógia befejezése után 1998 végén hirtelen eltávozott ebből a világból.
Küldetése és feladatai:

-   megírni az Örök törvények című könyvet. Felébreszteni azokat az embereket, akik eddig szellemileg 
    aludtak, és elfelejtették, mi az életük valódi értelme. Megszólítani azokat, akik hagyták magukat 
    különböző szellemi irányzatokkal elvezetni attól a magtól, amit kerestek, és visszavezetni őket saját 
    bensőjükhöz – a szellemükhöz

-   rámutatni az eredeti tudásforrásra, a német szerző meglévő művére, és azt leegyszerűsített, és 
    érthető formában hozzáférhetővé tenni

-   tisztázni a Biblia által meghirdetett Ember Fiának eredetét, az ő működését és szerepét a teremtésben

-   elmagyarázni, mit jelent a világítélet, ki irányítja, és milyen okokból indul be

  felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Földünk már néhány évezreddel ezelőtt a sötét bolygók szintjére 
    süllyedt, ami a gonoszság fokozott előfordulásával, igazságtalansággal és a valóság igaz látásának 
    elhomályosulásával nyilvánul meg. Ebből a lesüllyedésből következik a Föld megtisztításának, 
    magasabb szférákra való emeltetésének, valamint a negatív hatások kiküszöbölésének szükségessége
  
-   a nagy megtisztítás csúcspontja előtti időben felnevelni az új nemzedéket, mely várni fogja és felismeri 
    az ezeréves birodalom megígért uralkodóját. Az ítélet során megszűnik a finomanyagúság, és az 
    emberek elveszítik emlékezetük nagy részét, ezért szükséges, hogy az új ismeretek mélyen 
    behatoljanak örök szellemükbe. Ez a valódi oka a szellemi művelődésnek és a megismerkedésnek 
    Imanuel feladataival még a megtisztítás előtt

-   közvetlenül és részletesen leleplezni a sötétséget és azt, akitől származik, valamint együttműködni 
    ennek meggyengítésében. Megmagyarázni hogyan működik a sötétség a mindennapi életben, a 
    kapcsolatokban, a munkahelyen, a különböző szellemi intézményekben, az egyesületekben, az 
    egyházakban, a sportban, a kultúrában, a politikában és más irányzatokban

-   leírni és részletesen megmagyarázni a János Jelenéseiben található próféciát - az Apokalipszist, 
    és a Messiás – Imanuel, az Ezeréves birodalom királyának megszületését, akit Ézsaiás próféta 
    hirdetett meg 

-   felhívni a szlovák nemzet figyelmét az igazi politikai vezetőre, a nemzet védelmezőjére

-   emlékeztetni az embereket Adamski „Kozmikus kapcsolat” néven ismert üzenetére, amely kiegészíti 
    az új nemzedék megmentésének módját a megtisztítás csúcsán

-   feltárni és nyilvánosságra hozni a 3. fatimai próféciát, melyet az egyház eddig titkolt



CZ
RU
DE
EN
A szerzőről

Beszélgetés a 
szerzővel

A könyv tartalma
Válogatás a 
fejezetekből

Könyv vétel 
Kezdőoldal

















SK
HU
© Natalia de Lemeny Makedonova
Bolygónk a fordulat korához közeledik, amikor új világ születik. Nem keletkezhet a régi talaján, mert nagyon másfajta lesz.
A mai embernek tudnia kellene, hogy a jelenlegi katasztrófikus változások nem a véletlen művei, hanem törvényszerű történésekkel vannak meghatározva az új nemzedék javára.

Támogass minket

ABD-RU-SHIN 
Az Igazság Fényében
- Grál Üzenet


A Fényből fogadtatott 
2018. február 10-én 





A Fényből fogadtatott 
2018. július 22-én 





A Fényből fogadtatott 
2018. szept. 20-án 





Kozmikus kapcolat-
mentési művelet
George Adamski, 1967